A műanyag csomagolás kb. 30 év után is szinte sértetlen

A műanyag csomagolás kb. 30 év után előásva is szinte sértetlen

Egyesületünk 2019. évi rendes közgyűlésén úgy határozott, hogy fő tevékenysége, a Sátorkőpusztai-barlang gondozása és kutatása mellett a természetvédelmi tevékenységét is élénkíti, hiszen a környezeti katasztrófák, a klímaváltozás egyre inkább érzékelhető hatásai és a Földünket elárasztó hulladék nyomasztó témái mellett ma már nem lehet szó nélkül elmenni.

Szerencsére egyre több civil szervezet igyekszik fellépni a probléma ellen, ami a közösségi média térhódítása révén sokszor kellő nyilvánosságot is kap. Ezt a lehetőséget szeretnénk mi is kihasználni és felhívni a figyelmet arra, hogy kis odafigyeléssel környezetünk szebbé, rendezettebbé, életminőségünk pedig jobbá tehető, ráadásul mindez nem kerül pénzbe, csupán elhatározás kérdése.

A BEBTE a tervezett és már zajló akcióival elsősorban nem a szemetelők, hanem a szemetelés ellen kíván fellépni. Hiszünk abban, hogy minden nagy út kis lépésekből áll, ezért kívánjuk megtenni szűkebb környezetünkben az első lépéseinket a tisztább, szebb és egészségesebb, egyszóval élhetőbb környezet felé. Hiszünk abban is, hogy sokkal inkább az egyes emberek azonos szándéka, mint a felülről irányított döntések formálhatják át a világot, ezért szeretnénk egybegyűjteni a környék hasonló értékrendű, hozzánk hasonlóan gondolkodó embereit. Tudjuk, és a Facebook-on is nap mint nap olvassuk, hogy sokan bosszankodnak a környezetszennyező attitűd láttán, s közülük a legtöbben – bár egyedül tehetetlennek érzik magukat – szívesen részt vennének egy, a problémát orvosló közösségi akcióban. Ehhez szeretnénk szervezeti hátteret nyújtani.

Kampánymatrica a cigarettacsikkek szétdobálása ellen

Kampánymatrica a cigarettacsikkek szétdobálása ellen

Szeretnénk érdekes és hasznos információkkal szemléletet formálni, de konkrét problémák megoldásában tevőlegesen is részt venni. Köszönjük, ha csatlakozol hozzánk, hirdeted tevékenységünket és részt veszel munkánkban, akár passzív figyelemmel, akár aktív cselekedetekkel!

Kövess bennünket a Facebook-on, (Kattints IDE!) válj csoportunk tagjává!

Csikkhalom egy városi esővízgyűjtő mélyén

Csikkhalom egy városi esővízgyűjtő mélyén

Hamarosan több, országos kampányt is elindítunk. Elsőként az „ÉN NEM SZEMETELEK, KÉRLEK, TE SE TEDD!” matricát készítettük el, amelyet autódra ragasztva hívhatod fel a figyelmet az autókból szemetelők környezetszennyező magatartására. A következő projekt „A CSIKK IS SZEMÉT, NE DOBD EL!” lesz, amit május közepétől a Kenyérmezei-patak szennyezése ellen akciókkal fellépő – „ÖNTSÜNK TISZTA VIZET A DUNÁBA” c. projekt követ.

Hisszük, hogy ha minél többen látják, s teszik szóvá – akár ilyesformán is – ezeket a problémákat, előbb-utóbb egyre több érintett érzi majd kellemetlenül magát, s talán sikerül jobb belátásra, s némiképp környezettudatos magatartásra bírni őket.

Facebook-on közzétett akcióinkhoz várjuk helyi vállalatok, vállalkozások, hivatalok, iskolák közreműködését is.

Gábor Éva – Lieber Tamás