Az írás rövidített változata a Hegyisport és Turista Magazin (HTM) 2008. augusztusi számában jelent meg

Robbanásos kitörés

Robbanásos kitörés

„Az általatok kért, csúcskráterekre vezető túra mellett az Etna jelenlegi kitöréséhez is elviszünk titeket” – hallatszott a telefonban újdonsült ismerősünk hangja. Jóllehet júniusi dél-olaszországi programunkat még itthonról szerveztük, annak végrehajtását azonban mindenképpen a tűzhányó aktuális tevékenységétől kívántuk függővé tenni.

A Calabria felé vezető autópályán érkező hírt természetesen mindenki örömmel fogadta, és jó kedvünket még az sem tudta elvenni, hogy a késői indulás miatt (a Vezúv meglátogatása után) jelentős késéssel, a hajnali órákban léptünk Szicília földjére. A déli turistaközpontban (Rifugio Sapienza) megbeszélt 9 órai találkozóra szerencsére mégis néhány órás alvás után érkeztünk. A majd hatszáz méternyi emelkedőt röpke tíz perc alatt tettük meg, a az újabb négyszáz méter leküzdésére is közel azonos időre volt szükségünk. Persze mindez nem ment volna libegő és terepjáró busz nélkül, melyek célunkat tekintve nélkülözhetetlenek voltak ezen a napon. Vezetőnk, Pietro lelkesedését hamar átvettük, főleg miután részletesen felvázolta a ránk váró programot.

Közel 3000 méteres magasságból indulva vágtunk neki a tényleges túrának. A csúcskráterek megmászása a két évvel ezelőttihez képest nem tűnt különösen megerőltetőnek, amihez persze az is hozzájárult, hogy az időjárás idén sokkal kedvezőbb volt. A finom vulkáni porban való gyaloglás miatt hasznos kelléknek tűnt a kamásli, a pormaszk és a túrabot. Hamar nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy bár a felfelé vezető ösvényen olykor kellemetlen lábszárközépig süppedni a finom vulkáni törmelékben, a lejutást viszont éppen ez fogja megkönnyíteni.

Folyamatosan nyomja a gázt

A krátereket tömény kéngáz tölti ki

A krátereket tömény kéngáz tölti ki

A főkráterek elérése nagyjából egy óránkba tellett. A hatalmas kiterjedésű katlanok Európa egyik legaktívabb vulkánjának tetején már önmagukban is tekintélyt parancsolnak. A Központi-kráter és a Bocca Nuova 2006-os részleges egymásba omlása némiképp átírta a korábbi, „négy főkráterről” szóló jellemzést, ám a változásokból vajmi keveset láthattunk. A kráterek mélyéről folyamatosan feláramló gázok, fojtogató összetevőik révén gyakran késztettek meghátrálásra bennünket. A kráterperem megközelítése egyébként sem tanácsos, lévén annak széle sok helyütt alattomosan aláhajlik, s folyamatosan pereg, omlik. Pietro elmesélte annak a spanyol turistanőnek a történetét, aki néhány éve a figyelmeztetéseknek fittyet hányva, belezuhant a kráterbe.

A szél ugyan változó intenzitással, de szerencsénkre állandóan fújt, ami olykor-olykor, még ha csak pillanatokra is, de megtisztította a krátereket a sűrű, átlátszatlan gőzöktől és gázoktól. A fényképezőgép beállítására nem mindig volt kellő időnk, de ez a probléma a digitális eszközökkel – nagy számú és jó felbontású felvétel készítésével – általában orvosolható. A gázok ellen a porálarc kevésbé, viszont a hazai szakboltokban is beszerezhető (speciális szűrővel ellátott) gázmaszk hatékony védelmet nyújtott. E védőeszköz nélkül huzamosabb ideig nem is tanácsos ilyen közegben tartózkodni. A gázok bizonyos összetevői (pl. kén-dioxid) erősen irritálják a szervezetet, különösen a légutakat. Kis mértékű inhaláció esetén köhögés, erősebb dózis esetén komolyabb rosszullét, hányás, eszméletvesztés is előfordulhat.

Miután végeztünk a csúcskráterek megtekintésével, fényképezőgépeinket, kameráinkat alaposan becsomagolva (árt nekik a por), megkezdtük a finom vulkáni törmelékben történő leereszkedést. Ami fölfelé egy órába tellett, lefelé mindössze húsz percet vett igénybe. A porban való száguldozás közben azért nem ártott a lábunk elé is figyelni, ugyanis a süppedő közeg monotóniáját helyenként elfedett jeges szakaszok törték meg. Nem beszélve a kisebb-nagyobb lávadarabkákról, vulkáni bombákról, melyeket lépteink szakítottak ki portemetőjükből (nem egy közülük gyűjteményünk értékes darabja lett).

Láván szaggatott ösvényen

Lávalepény (Kabai Dani)

Lávalepény (Kabai Dani)

A főkráterektől leereszkedve, a hírhedt Délkeleti-krátert megkerülve, annak túloldalára igyekeztünk. Célunkat, a hetek óta folyamatos kitöréseket produkáló parazitakrátereket még nem láthattuk, a 2006-2007-es kiterjedt lávafolyam árnyékában haladtunk. Utunkat ún. „aa” lávamező szegélyezte (az elnevezés a polinéz szigetlakóktól ered, akik e fájdalmas kiáltást hallatták, amikor mezítelen lábbal léptek a rögös, éles lávadarabokra). A mindössze néhány éves lávaár több száz méteres szélességben folyt le a hegyről, magassága pedig összetorlódva helyenként a 6-8 méteresre duzzadt.

Kijelölt ösvény híján (egyébként sem lenne hosszú életű) a vezetőnk által mutatott irányba haladtunk. Mintha aknamezőn jártunk volna, a vulkáni bombák, „lávalepények” becsapódása következtében keletkezett tölcséreket kerülgettük. Hirtelen balra váltottunk, s a bakancsokat sem kímélő salakos lávaárra lépve, immáron ezen folytattuk utunkat. Bő fél órát gyalogoltunk, amikor egy fiatal hornitóhoz (salakkürtő) értünk. Ezt a kéményszerű formát a lávamezőből elillanó gázok építik fel úgy, hogy a még izzó lávadarabokat kiszakítják, s egymásra dobálják. Az így keletkező tornyocska a lávamező megszilárdulása és felszínének kihűlése után még hónapokig füstölhet.

A képződmény megtekintése után nagyjából negyed órába tellett, amíg egy lávasánc pereménél Pietro megállított bennünket. Fülünket éles, sistergő hang ütötte meg. Tőlünk kb. 200 méterre megláttuk ennek forrását. A kráterből, a magma pulzálásának ritmusát követve, izzó lávadarabkák repültek fel úgy 30-50 méteres magasságba. Az úgynevezett csendes kilövellések folyamatosak voltak.

Parazitakráter gázkitöréssel, lávafoszlányokkal

Parazitakráter gázkitöréssel, lávafoszlányokkal

És amire közülünk senki sem számított, hirtelen hatalmas robbanás hangjára rezzentünk össze. Az iménti krátertől 50 méterre, egy feltételezhető törmelékdomb takarásából sűrű, fekete, gázból, porból és kisebb-nagyobb törmelékdarabokból álló felhő emelkedett a magasba. A kövek kidobódását 50-150 méterre becsültük. A számunkra láthatatlan kráter ún. Stromboli-típusú kitöréseket produkált, közel egy órás fent tartózkodásunk során 8-10 alkalommal. A kidobódó lávafoszlányok tömör tömbbé, vulkáni bombává “fagyva” hullottak alá, s tőlünk szemmel is jól követhető irányban és távolságban potyogtak ki a sűrű kitörési felhőből. A látvány olyannyira magával ragadó volt, hogy az idő múlását sem érzékeltük. A buszközlekedést és a libegőket is leállították már, mire visszaindultunk a déli turistaközpont irányába. Gyalog kellett leereszkednünk, de azt gondolom, hogy az átélt izgalmak után ezt senki sem bánta. Az újonnan szerzett élmények egész vulkántúránk hangulatát megalapozták.

Szöveg és képek: Lieber Tamás

GALÉRIA

Gáz mindenütt

Gáz mindenütt

Keresztül a lávamezőn

Keresztül a lávamezőn

Ereszkedés közben

Ereszkedés közben