2006.

Gipszhattyú

Gipszhattyú

A Sátorkőpusztai-barlang Benedek Endre termében az Erkély feljáró alatt kábelárok-ásás közben a letaposott járószint alatt kisebb (öklömnyi) kristálybevonatos üregecskékre akadtunk. Minden jel szerint az eredeti aljzat részét alkothatták, törmelékkel és agyaggal voltak kitöltve. Belőlük gipsztű darabok és rostos gipsz került elő. A legszebb egy kb. 3 cm magas, hattyúra emlékeztető alakzat, amit épségben találtunk meg és félre is tudtunk tenni. De a legérdekesebb egy valamikori tó iszapos üledékének beszáradt réteges kéregdarabjai voltak, száradási repedésekkel és hártyavékony csillogó gipszkéreg bevonattal. Nagyon hasonlít a József-hegyi-barlangban látottakra, csak sokkal finomabb szerkezetű. Némelyiken a gipszrózsához hasonló hajlott rostos csomók vannak. A leletben volt olyan darab is, ami kis üreg tetejét alkotta és ezen is iszapkéreg repedezett bevonata látszott. Tudomásom szerint a barlang leírásaiban eddig ilyen képződményeket még nem említettek, ha voltak is, hamar széttaposódhattak. Mivel eleve töredékesek voltak és eddig is agyag és törmelék borította, az összeszedhető darabokat kimentettük és visszatakartuk a lelőhelyet.

Szilvay Péter
BEBTE levelezőlista, 2006.02.19. 18.33