Hivatalos beszámolók.

MŰEMLÉKKEL GAZDAGODOTT A SÁTORKŐPUSZTAI-BARLANG

A Sátorkőpusztai-barlangtól légvonalban mindössze 50 méterre található a Nagy-Strázsa-hegy tetején kősátorként (innen származik a “Sátorkő” elnevezés) emelkedő sziklaboltozat, amit a legtöbben Tündérkapu néven ismernek. Azt azonban kevesen tudják, hogy ez alatt az 1960-as évek elején a dorogi Kadić Ottokár Barlangkutató Csoport tagjai Benedek Endre bányafőmérnök vezetésével barlangot találtak.
A Strázsa-barlangnak elnevezett emeletes barlangrendszer kutatásába komoly energiát […]

OROSZ HELYŐRSÉGTŐL A KÍNAI HATÁRIG – Autóút a fellegekben

Tavaly novemberben a „Csámborgó Adventures” tádzsikisztáni túrakiírására jelentkeztem, amellyel egy kellemes várakozásokkal teli időszak kezdődött. A júliusi utazás nyolc remek túratárs és kedves tádzsik segítők barátságával ajándékozott meg. A közel három hetes kalandozás számos élménnyel, tapasztalattal, témával gazdagított, amelyekről közösségi oldalamon már igyekeztem pillanatképeket felvillantani. A történelmi, földrajzi, gazdasági tények mellett azonban egy ilyen útról […]

By |augusztus 6th, 2023|Dokumentumok|0 Comments

A SÁTORKŐPUSZTAI-BARLANG KLIMATIKUS ADOTTSÁGAI

 

A Sátorkőpusztai-barlangban végzett feltáró kutatások mellett a barlang klimatikus adottságainak alakulását is igyekszünk nyomon követni. A barlang járatainak túlnyomórészt függőleges  elrendeződésű, ráadásul bonyolult, labirintusos jellege érdekes megfigyeléseket hozott. Szilvay Péter immáron két éve heti 3-4 alkalommal rendszeresen végzi megfigyeléseit, amit az alábbi írásában foglal össze.
  Ha forró nyáron érkezünk egy barlangbejárathoz, akkor kellemes hűvös légáramlást érzünk a föld […]

MAGASABB LETT AZ ETNA

Tűzhányók-témakörben hazai hírportálokról az elmúlt időszakban leginkább az izlandi Reykjanes-félszigeten márciusban kezdődő és jelenleg is zajló vulkánkitörésről, valamint  Kanári-szigeteken (La Palma) szeptemberben beindult működésről értesülhettünk. Természetesen másutt is zajlanak hasonló események, amelyek vagy rendszerességük okán, vagy mert távol vannak, kevésbé tűnhetnek érdekesnek számunkra.
A dél-olaszországi Etna folyamatos működése is elhomályosulni látszik, pedig érdemes figyelni rá. Hogy képet alkothassunk […]

By |október 15th, 2021|Dokumentumok|0 Comments

EMELKEDETTEBB FOKOZATÚ AKTIVITÁS VULCANO SZIGETÉN

Az INGV (Olasz Vulkanológiai és Geofizikai Intézet) jelentékeny geofizikai és geokémiai változásokat észlelt  2021 szeptemberében a Fossa kráter fumaroláit tápláló hidrotermális rendszer működésében, főként a Grotte dei Palizzi-nál, a vulkáni kúp déli tövében.

A kutatók a fumarolából kiáramló szén-dioxid és kén-dioxid gázok intenzitásának és hőmérsékletének növekedését regisztrálták, valamint a helium izotóparányának növekedését, amely általában a magma mozgását jelző mutató.
A fumaroláknál a gáz hőmérséklete elérte a 340 Celsius-fokot, ami a kráter […]

BARLANGÁSZ KLASSZIKUSOK ÚJRAGONDOLVA – Különleges kiadványok a BEBTE-től

Egy Esztergom-Kertvárosban működő digitális nyomda közreműködésével egyesületünk 2016-ban „Barlangász Klasszikusok” címmel új könyvsorozatot indított útjára. Persze az „új” jelző itt részben idézőjeles, hiszen régi, ma már csak antikváriumokból, esetleg könyvtárakból beszerezhető könyvek újbóli kiadásáról van szó, másrészt viszont ténylegesen új, mert ezeket az eredeti tartalmakon felül különböző extrákkal, izgalmas, korábban nem publikált anyagokkal egészítettük ki. Ilyen extrák, például korabeli levelek, […]

By |november 3rd, 2020|Beszámolók, Dokumentumok|0 Comments

MŰANYAG ÓCEÁN – Egy film, ami cselekvésre ösztönöz

A 2020. év első fele a koronavírus-járványról és a bezárkózásról szólt. Ahogy a különféle rendezvények szervezésének, úgy a környezetvédelmi akcióprogramoknak is megálljt parancsoltak az állami szintű rendelkezések. Az iskolai oktatás az internetes felületeken zajlott, ez a helyzet pedig – bár sok tekintetben nehézséget okozott mindkét félnek – új lehetőségeket is teremtett az ismeretanyagok célba juttatására.
A […]

By |június 11th, 2020|Dokumentumok|0 Comments

ÚJRAHASZNOSÍTÁS HÁZILAG – Hulladékból valami használhatót

Egyesületünk 2019. évi Közgyűlésén határozott egy, a BEBTE környezetvédelmi tevékenységét korábbiaknál jobban kihangsúlyozó csoport létrehozásáról. Így jött létre a „Szemétirtók” csapata. Az elmúlt évben számos akciót szerveztünk, amelyeknek célkeresztjében leginkább az illegális hulladék, illetve azok eltakarítása szerepelt. A csoport által működtetett facebook-oldalunkon igyekszünk a környezettudatosságot, a környezetünkért felelős magatartást is népszerűsíteni.
Hulladékos akcióink során megfogalmazódott már […]

By |március 29th, 2020|Beszámolók, Dokumentumok, Környezetvédelem, Természetvédelem|0 Comments

FJORDONTÚLI ÉLMÉNYEK – Norvégiai panoráma

Lenyűgöző ország Norvégia, ahol minden egyes kilométerre képesek vagyunk rácsodálkozni, s így vagyunk ezzel még két hét elteltével is. A júniusban még hóval borított csúcsok, a gleccserek és fjordok, az elképesztő méretű sziklafalak és a megszámlálhatatlan vízesés kifogyhatatlan témát ad a természeti szépségekre fogékony utazónak.
 
Norvégia rendkívül tagolt partvonala huszonötezer(!) kilométer hosszan húzódik; miközben az ország […]

By |július 23rd, 2018|Dokumentumok|0 Comments

BARLANGJUBILEUM SÁTORKŐPUSZTÁN – MEGHÍVÓ

A Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) szeretettel meghív minden érdeklődőt a Sátorkőpusztai-barlang felfedezésének 70. évfordulója alkalmából tartandó emlékülésre és konferenciára, 2016. november 26-án 10 órára, a dorogi Gáthy Zoltán Városi Könyvtárba (Dorog, Bécsi út 42.), valamint az azt követő barlangbejárásra.
 A tervezett program:
10 óra Köszöntők – 10.20-13 óráig Előadások
A dorogi barlangkutatás múltja, jelene és […]

By |október 19th, 2016|Barlangjaink, Beszámolók, Dokumentumok, Sátorkőpusztai-barlang|0 Comments