Az írás szerkesztett változata az Élet és Tudomány 2011/22. számában jelent meg

Az Ágnes-akna hasadékában

Az Ágnes-akna hasadékában

A nagy múltra visszatekintő Dorogi-medence egykori mélyművelésű szénbányái egyetlenegy kivételével bezártak. A Tokodaltáró község belterületéről nyíló Ágnes-akna azonban ma is üzemel. Igaz, a bányászat itt ma már mást jelent; a karsztvíz kiemelését.

Az Aqua Európa Kft. által működtetett üzemben – a táró bejáratától 3 km-re – a Dorog határában fekvő Hungária-hegy alatt, évente 2,4 millió köbméter víz kitermelése zajlik, az Esztergom-Dorog Regionális Vízműrendszer számára. (A nyugalmi karsztvíznívó a Balti-tenger szintjétől mérve 124,7 méteres magasságban található).

Az 1967-ben felhagyott szénbányában a kitermelés során természetes üregeket, ún. kavernákat is harántoltak. Mivel a bányaművelés az 1990-es években teljesen megszűnt a térségben, az emelkedő karsztvíz több tekintélyes méretű üreget is elárasztott, így ma már kevés a bejárható barlang.

A vízmű felett található és így szárazon maradt, fokozottan védett hasadékrendszer aragonittal és kalcittal díszített termeket rejt, bejárásuk barlangász jártasságot igényel. Képünkön lévő mintegy 6 méteres falszakasz a találó nevű kéménymászás (traverzálás) technikájával küzdhető le.

Szöveg és kép: Lieber Tamás