Már “csak” 10 kilométer vár ránk
Ha Norvégia természeti látnivalóira keressünk rá az interneten, az első között három méltán nevezetes sziklaalakzatot találunk; a Szószék-sziklát (Preikestolen), a Beszorult követ (Kjeragbolten) és a Trollnyelvet (Trolltunga). Mindhárom az ország emblematikus képződménye, ezért sok turista célpontja.
Július elején minden adott volt ahhoz, hogy az egyik legnehezebben megközelíthető helyre, a Trollnyelvhez szervezzük túraprogramunkat. Azt már előzetes információk alapján sejtettük, hogy bizony nem lesz egy könnyű menet, nem is a terepviszonyok, hanem inkább az út hossza miatt. Az időjárásra nem lehetett panaszunk, Norvégiában régen volt már ilyen jó idő, a napon olykor 30 Celsius-fok is lehetett.
A közeli oddai kempinget ajánlják bázisnak, nekünk onnan azonban már „telt házat” jeleztek, így Skjeggedalban lévő kiindulóponttól másfél órányi autóútra találtunk szálláshelyet. A napunk így igencsak korán kezdődött, bár a kilenc órai rajt itt már sokszor későinek számít. Való igaz, annak eldöntése, hogy mi késői vagy korai, a nyári éjszakai világosság miatt nem mindig magától értetődő; sokszor ugyanis hajnali egyig is elhúzódik egy nap, vagy éppen délelőtt tíz órakor kezdődik.
Kényelmetlen kezdet és vég
Sima, ám fárasztó szakaszon
A Trolltunga-túra a Vetla-tó partján lévő fizetős parkolóból indul [egy teljes napra 500 korona a parkolási díj, ami kb. 17 ezer Ft-nak felel meg] Itt találjuk a „Trolltunga Active” irodáját is, ahol vezetett túrákra is nevezhetünk. Nyáron ez utóbbira nincs is szükség, hiszen a jól jelzett és kiépített útvonalon képtelenség eltévedni. A nyári szezon előtt és után néhány hetes intervallumban ugyanakkor csak vezetővel látogatható a hegy, míg egész télen tiltják itt a túrázást.
Létesítettek egy, az alsótól 4 km-re lévő felső parkolót is, ahová azonban csak korlátozott számú autót engednek fel, illetve egy irányban 130 koronáért [kb. 4400 Ft] egy fel-le ingázó kisbusszal is szállítják az utasokat. Utólag már bántuk, hogy erre a szolgáltatásra nem tartottunk igényt, ugyanis a meleg, meredeken szerpentinező aszfaltúton való 1,5 órás gyaloglást szívesen kiváltottuk volna. Visszafelé ez kész szenvedés, különösen a talpunk és térdünk jelezte, hogy elég volt.
Változatos terepen
Az aszfaltút utolsó kanyarjait már a tényleges túraösvényre térve levághattuk, itt tábla jelezte az előttünk álló, illetve a hátrahagyott kilométereket. Még bő 10 kilométernyi gyaloglás várt ránk [a teljes táv hossza oda-vissza 28 km], amikor a táj arculata merőben megváltozott, kezdetben lapos, széles sziklás völgyben vezetett az út, amit gazdag vegetáció – fák, cserjék vadvirágok és fűfélék – szegélyezett. Meglepő módon itt tucatnyi faépület vonzotta tekintetünket. Ezek az úgynevezett „hytte-k”, nyaralók. Norvégiában sokaknak van ilyen házikója országszerte, a hegyvidéki tájakon már-már rendezetlen összevisszaságban láthatjuk ezeket, egymástól olykor több száz méteres távolságokra. A sokszor minden komfortot nélkülöző, autóval meg sem közelíthető faházakkal telepöttyözött hegyoldalak jó témát adnak a fotósoknak is. A Trolltungához vezető kopár úton később még három kis épülettel találkozhattunk, két menedékházzal és a hegyimentő állomással, amelyek ellátmányát helikopterek szállítják a helyszínre.
Jégcsiszolta felszíneken
Szusszanásnyi pihenő körülbelül a táv háromnegyedénél
A tiszta időben az előttünk álló út több kilométerre is belátható volt, így lélekben már jóval előre felkészülhettünk a ránk váró meredek kaptatóra, amit a néhai gleccser által tükörsimára csiszolt gránitfelszín jelentett. Száraz időben bakancsunk talpa a rücskös sziklákon jól tapadt, esőben azonban ezek bizonyára csúszóssá válhatnak.
A sziklaplatóra érve az út lejteni kezdett. Az előttünk lévő mélyedésben időszakos tavacska tükrözte vissza a kéken ragyogó eget, melyet az árnyékos helyeken megmaradt hófoltokból kiolvadó erecskék tápláltak. A kristálytiszta, ám jéghideg víz frissítő mosakodásra kiválóan alkalmas, de egyesek szomjukat is oltották vele. Újabb, az előbbinél kisebb szintkülönbség leküzdése következett, majd megpillantottuk az alattunk lévő völgyben hosszan elnyúló Ringedal-tavat. Mintha egy fjordot láttunk volna. A kép azonban megtévesztő, valójában egy hét négyzetkilométeres erőműi tározótó részlete bukkant elénk.
Nyelvet ölt a hegy
Előttünk még 4 kilométer
A Trolltungáig még 4-5 kilométer volt hátra ekkor, ami körülbelül másfél órányi gyaloglást jelentett. Hatalmas leszakadt gránittömbök között kanyargott az út, helyenként viszont tetszetős palás rétegződések mellett. Kicsit furcsa, hogy az utolsó 50 méterig nem is láthatjuk, hogy hová igyekszünk, bár egyesek szerint pont ez adja az út izgalmát. A cél, mint egy ajándék csak az utolsó pillanatban kerül a szemünk elé, mintegy fokozva a hatást, katarzis-élményt kínálva a túrázónak. Ezen a napon hozzávetőleg ezren mozoghattak a hegyen, ami – lévén nagy a távolság – nem tűnt soknak. Többekkel szembe jövet találkoztunk, közöttük egészen kis gyerekekkel is, és voltak, akik futva teljesítették a távot. Sejteni lehetett, hogy a Trollnyelvnél sem csak magunk leszünk, de szerencsére zavaróan nagy tömeg ott sem volt. A sziklanyelvre való kimászásért természetesen mi is sorba álltunk. Úgy tűnt, hogy itt (is) figyelnek egymásra a turisták, íratlan szabály ugyanis, hogy nem „trollkodnak” bele egymás fotójába. Szimpatikus hozzáállás ez. Mindenkinek az érdeke, hogy tökéletes emlékkép készüljön, hiszen ki tudja, lesz-e lehetőségük még egyszer eljönni ide.
A Trollnyelvet tessék komolyan venni!
Maga a nyelv egy 1100 méteres tengerszint feletti magasságban lévő körülbelül 15 méter hosszú és 6 méter széles sziklapárkány, amelyre nem jelent különösebb nehézséget a kijutás. Fizikailag. A tudat azonban, hogy 700 (!) méteres mélység van alattunk, kicsit más dimenzióba helyezi a történetet. Volt, aki magabiztosan sétált ki a szegélyig, hogy azután a lábát lelógatva vagy éppen a mélység fölé kihasalva készíttesse el hozzátartozójával élete fotóját, míg mások – így e sorok írója is – kissé remegő lábakkal merészkedtek ki a képződményre a peremtől tisztes távolságban maradva.
Meglepő, hogy bár sok a felelőtlen látogató, a baleset viszonylag ritka. Néhány évvel ezelőtt egy ausztrál diáklány csúszott meg és zuhant a halálba a szikláról, a tragédia híre a nemzetközi sajtót is bejárta. Mi magunk is láttunk a heggyel „pimaszkodó”, vakmerő fiatalokat, akik kézen álltak, drónoknak pózoltak, a szakadék fölé hajolva szelfiztek. Az életükkel játszadoztak.
A Trolltunga életre szóló, kellemes élménnyel ajándékozott meg bennünket, amelyet a hosszú és fáradságos visszaút sem tudott csorbítani.
Szöveg: Gábor Éva, Lieber Tamás
Fotók: Lieber Tamás, Mayer Eszter
Leave A Comment